1/01/2010
Boldog új évet mindenkinek!
Ha visszatekintek az elmúlt évre, sok jót és sok rosszat látok. Csak remélni tudom, hogy a kellemetlen élmények erősebbé és okosabbá tettek, de már ismerem magam annyira, hogy naivan nézek a világra és csak a jókra fogok emlékezni igazán. Főleg, ahogy telnek a napok. Ez nem tudom, hogy jó vagy rossz, de így van.
Sok új barátra tettem szert. A régiek közül volt, ami elmélyült :) Köszönöm nekik, hogy mellettem állnak a rossz időkben és a jókban, gondolnak rám, erősítenek és vigasztalnak, gratulálnak és fogják kezem, mégha ez néha csak virtuális is :)
Az a nagy helyzet, hogy a világ tele van kedves és aranyos emberekkel, de tényleg! Hiszek benne, hogy minden zsák megtalálja a maga foltját (vagy minden folt megtalálja a mellé való másik foltot), és bár az élet kioszt néha egy-két méretes pofont, azért jó tudni, hogy vannak, akikkel együtt
És köszönném az elmúlt évet azoknak, akik meglátogattak és nyomot hagyva maguk után, sok-sok kommentet hagytak. Tudjátok, igazán meglep, hogy ilyen sokan jártok hozzám, és köszönöm, hogy értékelitek azt, amit alkotok, írok, kotyvasztok turmix formájában. Ha netán kettészedném a blogot (amit fontolgatok egy ideje), akkor őket nagy örömmel várom odaát is, ez itt pedig lehet, hogy megmarad alkotásokat bemutatónak :)
Végül a legynagyobb köszönet annak, aki nem is olvassa a blogom, de leginkább ő szenvedi el az árnyoldalát az alkotásnak: az én DH -m :) Ő kénytelen elviselni, mikor én csillogó szemmel rohanok a kedvenc fonalasomhoz, vagy mikor zoknifonal-turkerász miatt rángatom el az aldiba/lidlbe (nem kell nagyon sajnálni, neki is megvannak ott a kedvencei, pl. a malacos-májkrém, amiből csak ők esznek kutyorggal), vagy mikor itthon kerülgetnie kell egy-két (khm...) megkezdett munkát :) Sőt, odáig megyek, hogy nem panaszkodik, sőt, néha még el is mosogat :)
Remélem, mindenkinek úgy alakul a 2010, ahogy szeretné. Magam részére is kívánnék párat - ugye, mindenki gondol rám picit, hátha úgy még jobban működne a dolog? :)
jegyezte Helen, a szurmákoló Döncivel az oldalán, 2009 utolsó napjának esti 8 óra 18. percében :))
12/30/2009
Emma
Nem nagy titok, hogy szeretem Jane Austen könyveit. Valahogy megfogott az a kor, a stílus, az élcelődő hangnem, a finom társadalomkritika... Még a menyasszonyi ruhám is ezt a stílust idézte, nem véletlenül.
Nagy élvezettel olvastam gimis koromban a Büszkeség és balítéletet (azóta még párszor újra...), de a többi se menekült. Végül idén a Meggyőző érvek került a kezembe. Mint bizonyára tudjátok, nagyon vékonyka kis könyv, és nagyon szeretem JA stílusát, ezért végig kézifékkel olvastam - egyszerre csak egy-egy fejezetet engedtem elolvasni. Így is túl rövidnek éreztem. Próbáltam apró falatokban élvezni, hogy sokáig tartson.
Ha ki kellene választanom a kedvenceimet, akkor a sorrend a Büszkeség és balítélet lenne, melette szorosan a Meggyőző érvekkel, aztán az Értelem és érzelem. A többi se volt rossz, de ők a kedvenceim.
Aprópó Büszkeség és balítélet: megjelent egy egészen extrém verziója a történetnek, mely szerint "A Bennet-lányok igazi kardforgatók és Mr. Darcy sem csak egy jó parti, hanem rengeteg élőhalott eltakarítása fűződik a nevéhez. Jól nevelt és kifogástalan modorú hamvas úrinők és fess úriemberek két bál és házassági ajánlat között gyilkolják a zombikat.
Hiszen köztudomású, hogy "a zombi, ha agyvelőre tett szert, okvetlenül még több agyvelőt szomjaz." A könyvet egyébként Austen, Jane - Grahame-Smith, Seth páros írta, bár ehhez JA-nak nem sok szava lehetett, ugye - a könyv címe pedig, bármily mellbevágó: Büszkeség és balítélet meg a zombik.

Viszont be kell vallanom, hogy az Emmához legalább háromszor fogtam hozzá, és már pár lap után mindig leraktam. Valahogy ez az állandó párok összeboronálása, pletykahalmazok és egyebek: nehezen emésztettem őket. Évente, két évente mindig nekiugrottam, majd győztem, persze, de kemény és híres harc volt, véres áldozatok nélkül ugyan, de mély nyomokat hagyva bennem. Hiába jöttek nekem nagy nevű Gwyneth Paltrow-k (bár meg kell hagyni, hogy itt Alan Cumming nagyon jól játszotta Mr. Eltont),Kate Beckinsale-ek, Emma Woodhouse nem tudott beférkőzni a szívembe.
Mígnem jött a BBC és - szokásához híven -összehozott egy olyan remekbe szabott sorozatot, hogy csak pillogtam! Négy rész, csodásan megszerkesztve, még a könyvnél is élvezhetőbb volt, pedig igencsak ragaszkodott az eredetihez, ügyelve a ruhákra, épületekre, nagyon kellemes színészi játékkal...
Érdemes végignézni a stáblistán, egy jó pár név ismerősnek tűnhet. Jól eltalált volt Emma is, Romola Garai nagyon jól játszotta az elkényeztetett, önhitt nőszemélyt, akit mindenki imád és körberajong. Viszont Mr. Knightley szerepét oszthátták volna egy kicsit férfiasabb pasira is - valahogy olyannak képzeltem el a regény alapján, mint aki belép az ajtón, egyből rászegeződik minden tekintet, valahogy tekintélye van és felnéznek rá. Jonny Lee Miller inkább egy aranyos kis nyuszira emlékeztet, akinek az ember megsimogatja a buksiját, ad egy répát és ennyi. Így viszont elhiszem, hogy Emma képes gyerekkori barátként tekinteni rá.
További BBC-s sorozatokat nem ismerek, de a Jane Austent nagyon remekül meg tudják fogni. Emmát is ajánlom minden JA rajongónak, nem fogtok csalódni benne :)
Elő a kötő/hímző/varró/stoppoló/horgolótűkkel és tessék Emmát nézni :)

12/29/2009
12/27/2009
Még egy utolsó turmixot? :)
Gondolkodj zöldben: ha elmélkedsz, hogy mihez kezdj a sok megmaradt, használt csomagolópapírral: hajtogass dobozkákat, amiket később még felhasználhatsz * szeretnéd tudni, hogy fonják az 5 szalagos bőrcsíkot? * készíts elvarázsolt kertet - egy virágcserépben :)) * fimo pártiaknak egy ötlet * készíts tündéri ültető kártyákat papírból - amik pohárjelölőknek se utolsók * minikincseknek miniszekrény gyufásdobozból * kötősöknek: itt a vastag kötöttek ideje, tessék csavart mintákat használni * ügyeskezűek készíthetnek palackból fáklyát * kötősöknek ötlet: bugyros sapek minden mennyiségben * nagyon egyszerű zongorakesztyű tutoriálját ajánlom angolul kötni tudóknak * ha nincs szíved kidobni az agyonhasznált pólót, mert annyira jó a minta az elején (hátán), készíts belőle táskát * köss látványos sálat a látványos fonaladból: minden szem rád szegeződik, ha ebben mész utcára * zseniális ötlet az újra hasznosítandó fonal festésére: még bontás előtt fesd be a fonalat, amitől szép, sávos marad a színezés * síelőknek vicces símaszkokat ajánlok***
Új minták a Knitty-n :) Többek közt sok kendő, sok zokni, sok kesztyű ;)
12/26/2009
Alfi
Alfi mackó koma Ambrus öcsikéje :) Magasságban majdnem utolérte a tesóját, csak az időbeli különbség adja meg Ambrus rangidősségét.
Csupa nemes anyagot használtam fel Alfi elkészítéséhez. A feje és a teste gyapjú-mohair keverékéből készült, míg az orra és a végtagok gyapjúból vannak. A csavartmintás pulcsit és a sálat pedig bambusz fonalból kötöttem. Ő is kapott egy mézeskalács figura gombot, leginkább azért, mert Alfi odavan a mézeskalácsért, és élvezettel eszegeti le a gumicukor-gombokat!Alfi szeret sokáig aludni. Nem egy szószátyár alkat, de szereti a jó beszélgetéseket, főleg, ha azok finom bor és jó társaság csomaggal együtt jönnek. Kedvenc írója Márai. Nem tévézik. Nem dohányzik. Van egy méretes pipagyűjteménye, de nem mutatja meg senkinek. Nagy álma eljutni Kubába.
Ha még szeretnél látni fotókat Alfiról, ITT megnézheted őt :)
12/25/2009
12/20/2009
Fanny

Fanny úgy kapta a nevét, hogy a "mommája" szereti nagyon a Jane Austen könyveket, és épp a Mansfield Parkot olvasta, mikor megszületett a nagy maci-gondolat :)
Fanny nagyon csendes és okos mackólány. Szereti a jó filmeket, és a forró csokizást. Utálja, ha vicceket mesélnek neki, de a jó humorú embereket igen kedveli. Ragaszkodó és szerény, és könnyen megtalálja a közös hangot a hasonszőrűekkel. Imádja a filozófiát, jól el lehet vele elmélkedni mindenfélén :) Imádja az erdei gyümölcs fagyit :) Meg a málnát. Meg az áfonyát. És a szamócát is.
Fanny nagyon csendes és okos mackólány. Szereti a jó filmeket, és a forró csokizást. Utálja, ha vicceket mesélnek neki, de a jó humorú embereket igen kedveli. Ragaszkodó és szerény, és könnyen megtalálja a közös hangot a hasonszőrűekkel. Imádja a filozófiát, jól el lehet vele elmélkedni mindenfélén :) Imádja az erdei gyümölcs fagyit :) Meg a málnát. Meg az áfonyát. És a szamócát is.Szintén naffejű mackó, közepesen nagy méretű. A feje és a teste angórából készült, a végtagjai pedig gyapjúból, barna kétféle árnyalatában. A szálja kézzel sodort gyapjúból kötött, szürke-natúr színre festettből. Kapott egy tiszta pamut ruhácskát, és egy drapp, szív alakú gombot :)
És hogy senki se gondolja, hogy aki okos és művelt, nem lehet kedves és érzékeny lélek: egy kék virágot hord a füle tövében. Mert neki az olyan jól áll.
Még több Fanny mackós kép a család többi tagja közt :))
12/16/2009
12/14/2009
Kedves Mikulás/Angyalka/Csodatévő Ismerős
Fentiekből a megfelelőnek szól főleg az alábbi bejegyzés. Meg azoknak is, akik szeretik az aranyos/kedves* kategóriát a ruhatárban :)
Sose voltam az a szexi nőci fajta, sőt, valahogy mindig is taszított a tudat, hogy valaki a testi adottságaival ér el valamit (és itt nem az olimpiára és tsaira gondolok...) - nem fair játék, nah. Szóval részemről az otthonos, természetes, visszafogott stílus volt az, ami mindig is közel állt hozzám. Az alábbiak viszont (bármennyire is borzasztóan tetszenek), nem tudom őket hordani, mert egyszerűen elképzelni se tudom, hol lehetne beszerezni őket itthon - másrészt van, amihez én nyuszi vagyok. De biztos vagyok benne, hogy nem tartana sokáig a szoktatási időszak, és remekül hordanám őket második bőrként. Nem mindet, és nem válogatás nélkül, de apróbb változtatásokkal (szín, ujjhossz, stb.) simán rongyosra hordanám őket. És milyen jól menne hozzájuk a sok kendőm/sálam, meg a sok leendő sok kendőm/sálam ;).
De ha akadna valaki, aki itthon ilyenekkel foglalkozik, netán természetes anyagokat használ mindehhez, ÉS keres valakit, aki egyszerűségében tökéletes, természetes alapanyagú, kézzel kötött/horgolt sálakat szeretne terveztetni a kollekciójához, ne habozzon megkeresni :))
Az alábbi kollekció egyébként Wisten munkája, akinek egyik blogbejegyzése annyira megfogott, hogy ha nem tudnék kötni, csak ezért képes lennék megtanulni...

1. cord hemställe top, 2. cozy holiday stuff, 3. cord hemställe top + denim alison skirt + hand knitted scarf, 4. tova top in windowpane check, 5. wiksten shop update this week, 6. connecticut, 7. chambray market top, 8. grey cord hemställe dress, 9. tova dress in gray-brown wool, 10. necklaces for the holiday sale, 11. grey cord hemställe dress, 12. transitioning into spring
*sose követtem a divatot, bár a divat néha követi az én ízlésem... szóval ha vannak találkozási pontok, azok merő véletlenségből adódnak!
Fekete-fehér romantika
Elkészültem azzal a kendő-sállal, amit a tűknél már láthattatok, kezdetleges állapotokban :)Először a fonal fogott meg, mert ez egy fekete és egy fehér szál sodrásából készült, ez az első ilyen fonalam. Ráadásul gyapjú, mégis nagyon finom fogású - szóval minden szempontból jó dolog, télére.
A sál formájánál szándékosan alakítottam ki a kettős hatást: egyrészt az alapformára a háromszög kendő jellemző, de a szélére kötöttem egy szélesebb fodros részt. Kis nőies lett, a fekete-fehér végletes színek ellenére. A szélét egyébként háromszor fejeztem be, mert először nem volt elég a fonal (végül kb. 1,5 méter maradt belőle...), másodrszor túl kemény volt a dupla szál, és ezért lefojtotta a fodrokat, de harmadjára győzött a finoman horgolt szél: a fodrok szabadon hullámoznak.
Két darabból kötöttem, de nem varrással dolgoztam össze a két részt, hanem az egyik oldalán felszedtem a szemeket és szaporítással alakítottam a fodrokat. Így aztán sehol se kemény vagy feszes a végeredmény, lehet bátran nyújtogatni, húzni, csűrni-csavarni :))
Hordható hagyományos sálként (elöl egy csomóval), vagy hátulról előre hozva a szárakat, aztán csavarva hátradobva (aki a sikkes megoldásokat szereti), de lehet többszörösen a nyakba csavarintani, és egy csini sáltűvel lefogni. De ha csak a vállunk fázik, lejjebb lehet engedni, hogy csak a didergő részt fedje. Sőt, én kipróbáltam, úgy is, hogy a szárakat a hónalj alatt hátravezettem, és ott egyszeres csomóval rögzítettem - így olyan bolerós lett, de sajna nekem nem áll jól a mellkas-kiemelés ;)
A sálat dupla szállal kötöttem, így a végeredmény egy jó vastag, hőtartó nyakmelengető lett. Középrészen jó széles, nem kell attól félni, hogy kilógnak fázós részek :)
Végül a sál-kendő két gombócot evett meg, csak egy pirinyó fonal maradt belőle :)

Fonal: 100% gyapjú, egy fehér és egy fekete szál sodrata
Tű: 6 mm KnitPro, 120 cm-eres damillal.
Elérhetőség: profilom emilcímén ill. meskán

12/13/2009
Ambrus kávézni ment
Épp most kaptam fotókat Krisztától, Ambrus új gazdijától, amiben megmutatja, milyen is az élet együtt :) Úgy megörültem ennek a levélnek, olyan jól esik :)Nem azért, de Mackó Úrnak jó dolga van új helyén! És már barátokra is lelt!
12/11/2009
Ez itt egy érett turmix ;)
Ezek közül pár ötlet már hetek óta mentve van a böngészőmben... szóval alaposan megérett egy publikálásra :) Jó csemegézést!
Akciós hobbikönyvek (többek közt kötősök is, de van lakberendezés is) az Alexandránál * kössünk helyes kis cowl-t (ami ugyan bő, de nyak köré tekerve már pont jó a mérete) * esetleg Collonade kendőt, ami vastag fonalból is mutatós * horgoljunk színes hexagonokat, amik nemcsak a jókedvünket hozzák vissza, de sokmindent létrehozhatunk belőle ágytakarótól kezdve táskáig * ugyanitt találtam horgolt csillag-tutorialt, ami még jól jöhet, elvégre karácsonyig simán elkészülhet pár * de ha netán a madarakat preferálod, van arra is lehetőség * fázós egyéneknek a kötött kardigánt ajánlanám * egy ötlet arra, hogy mihez kezdhetünk a legóval, ha a gyerek már megunta: éljenek a speckó képtartók * kifordítom-befordítom kistáska, gyors ajándékötlet azoknak, akik tudnak varrni * ha unod már a csipketerítőt, akkor hipp-hopp, alakítsd át almatárolóvá * ha anno szeretted a lutra albumokat, akkor szeretni fogod a facebook PackRat játékát is - gyűjtsd össze a sorozatokat, a fölös lapokat cseréld el a többiekkel, és amit csak lehet, lopd el a patkányoktól :) * nyakfázósoknak: rövid, kötött cowl * top100 tutorial * egy fotó, ha eddig nem értetted, mások miért rajonganak a kisbébikutyákért * üzenj a párodnak hímzéssel * 45 táskakészítési tutorial * készíts tárolóládát újságpapírból * dekorációból karácsonyfa, mindez 2D-ben, falon * készíts házi mikrós-popcornt: nemcsak zsírszegényebb, de még olcsóbb is * készíts madarat, ami előző életében még szívószál volt * nah, erre varrj gombot: alátét, gombokból * pillangók a keretben - ha esetleg a keret a szépségéért vetted meg, de beletenni már nem terveztél semmit * ha nem unnád, még pár kötés-ötlet fázósaknak * bár farsang még távol, azért az ötleteket nem árt gyűjteni * egy oldal, ami kincseket ér: handmade ajándékötletek mindenki számára * egy ötlet, ha sokat ülsz értekezleten, és csak egy ceruza van kéznél (meg valami élesebb tárgy) * eco-gyerkek fabrikálása lehetne ez a minimalartos design * és végül: sok szerencsét a szerencsesütikhez :)

Az én KnitPro tűim :)

Kedves Mademoiselleel csodás üzletet bonyolítottunk le, aminek végeredményeképp mindketten elégedettek lehetünk - vagyis én mindenképp az vagyok :) Én horgolt ezt+azt küldtem neki, ő pedig meglepett a kiválasztott fa tűkkel :)
Először egy alap készletet gyűjtöttem be, amiben volt háromféle méretű tűvég (4, 5 és 6 mm-es) volt. Ezek csak a konkrét tűk, amikbe csavarintásos módszerrel lehet csatlakoztatni a damilt. Az ember fogja a megfelelő méretű damilt (merthogy ebből is van háromféle benne, attól függően, hogy mennyire széles cuccot kötök, mert ugye, nem mindegy, hogy sálacskát, vagy óriáskendőt alkotok éppenséggel...), majd a tű végébe kezdi csavarni, és a legtökéletesebb illesztés kedvéért a kis szerelőpálcával még húz is egyet rajta, amitől aztán pöpecül illeszkedik a tű és damilja. Mintha csak egymásnak lettek volna teremtve. Sőt, kötés közben nem is lehet érezni, hol az illesztés, annyira akadálymentesen csúsznak át a szemek a damilról a tűre.Mindehhez damilonként két záróvéggel csomagolták... és amit rá lehet csavarni a damil két végére, ha netán a tűt szeretném máshoz használni (ideiglenes tárolása a megkezdett műnek).
Az egész pedig egy áttetsző, rekeszes boríték-tokban jött, így az egész készlet átlátható...
***
Azóta újra bizniszeltünk ;) Kiegészítettem négy új tűvel a készletem, van benne két irtó vastag, meg két kevésbé, de azért szemtelenül méretes tűvel :) - 7, 9, 12 és 15 mm.

Kezd kisimulni a szemem körüli nevetőránc. A fabökő boldogsághormonokat tartalmaz, tudtátok? :)
***
U.i.: fenti irományom nem használható önreklámként semmilyen tűhöz :D
12/08/2009
A nő kétszer
avagy Julia és Julie... :) Már írtak többen is eme filmről (főleg gasztrobloggerek, elvégre náluk igazán hasít a téma), azért én is hintek pár dolgot róla.
A film két idősíkban játszódik, az egyik Julia Child életét mutatja, aki nem tudja mivel agyonütni az idejét, azért nekiáll főzni tanulni, mindezt a franciákinál, franciáktól (mert bele van szerelmesedve az országba és az ottani emberekbe, akik nagyon sikkesen francia ételeket esznek). Napjainkban pedig Julie Powell kezd el blogot írni, mert ő igenis író, és mivel a legjobban a konyhát szereti, úgy dönt, ez lesz a főtéma. Hogy legyen valami kerete is az egésznek, egy év alatt végig akarja főzni Julia francia szakácskönyvét...Közben zajlik az élete, Juliaé szintúgy, és mi remekül szórakozunk, néha nyálat csorgatunk, és a végén se történik csoda, miszerint BFF-ek lesznek ők ketten... így tehát eléggé valóságos talajon maradunk. Nem úgy a rákéknál, akiknél a sztori átment horrorba, és hiába próbáltak kimenekülni a lobogó vízből... Pedig igazán szorítottam nekik. Meg a kacsafilézésnél is elfordultam. A realisztikus horrort nem bírom.
Egyébként a sztori igazi, létezik ilyen blog, ilyen receptkönyv, és Julia&Julie is valóságos személyek. Sőt, a blog alapján regény született...
Meryl Streep pedig ezért min. egy Oscart kellene kapjon. Ez a nő hihetetlen :)
Szóval tessék filmet nézni :)
12/07/2009
Bódog Mikit :)
A boldog Mikit valójában a 8 napos kis Andornak hívják ;) és csak a miki-maci sapkával álcázza magát :)) A cukiság alkotója: Hajni!Néha alaposan meglep kívánságaival, és a keze alatt végül olyan csodák születnek... mint amilyen édes Andor, miki-macinak öltözve :)
12/02/2009
Buszhoz rohantam a sötétben, nagyon korán, álmosan, fejembe húzott kapucnival, lehajtott fejjel, mert az eső is szemtelenkedett... Aztán a döbbenettől még lépni is elfelejtettem: egy madár dalolgatott a közeli fán. Csak álltam döbbenten, és figyeltem őt, merre lehet. Volt egy olyan érzésem, hogy csak én vettem észre az egészet, aztán meg úgy gondoltam, hogy ez a madár csodamadár, mert a jelek szerint csakis nekem csicsereg nagy vidáman :) Kettesben voltunk a sűrű város kellős közepén.
Nagyon vágyom egy kis zöldre, a tavaszra, a friss illatokra... Tudom, hosszú lesz még a tél. Egyetlen vigaszom van: közeleg a karácsony :).
Néha olyan kevés is elég, hogy megteljünk energiával és boldogsághormonnal :)

12/01/2009
A csoda neve: Blanka Fanni :)
Örülök, hogy részese lehettem a csodának - mégha ez csak egy kis virág és kendő formájában történt is...Hajni ismét szíveket olvasztott és mosolyt ragasztott savanyú képemre :)) Tudjátok, az élet nehézségei és egyebek...
11/28/2009
Kis esti zene
Tessék hangulatot teremteni, mécsest tenni a kisasztalra, meg lábakat felhúzni magunk alá és Diana Krallt hallgatni. Mert néha kellenek ilyenek esték. Nagy sóhaj, halovány mosoly, kis bújás a párunkhoz, és halk zene, meg nosztaliga, meg kutya a lábnál, meg kis kötés a kosárban...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)