Ma három éve...

Mikor ifjonc voltam, én nem álmodoztam arról, hogy asszony leszek, sőt, férjhez se akartam menni. Ha eszembe jutott egy esküvő, folyton a szervezési macera kapcsolódott a gondolatmenethez, meg a sok intéznivaló. Ráadásul folyton úgy éreztem, hogy ha én asszony leszek, netán felveszem a férjem nevét, akkor elveszítem magam, a személyiségem, valaki másnak a valakije leszek, én pedig elveszek út közben valahol... sőt, egy otthonkás loncsi leszek. Konklúzió: lehetek szerelmes és lehet párom anélkül, hogy férjhez mennék.

Aztán megismerkedtem párommal és minden nagyon komolyan kezdett alakulni, már a legelején is. Valahogy már az első perctől kezdve hosszú távon gondolkodtunk. Nah jó, nem ismerkedésünkkor, mert akkor épp multimédia alapokat és programozást tanított nekem negyedévesként ;) Nagyon szimpatikus tanárbácsi volt, bár csak pár évvel idősebb tőlem, ráadásul mindig is felnéztem a komoly, okos pasikra, őt meg tényleg korán elismerték :)

Mikor már együtt voltunk egy ideje... elkezdtem érezni, hogy igen, vele el tudnám képzelni, hogy összeházasodunk és lehetnék az ő asszonykája. És még én is megmaradnék, aki belül én vagyok - valahogy mellette lehettem önmagam, nem nyomott el, elfogadta a hülyeségeimet, főleg, mert én alapvetően nehéz alkatnak érzem magam. Aztán felhozódott a téma, de ő mindig mondta, hogy még szerencse, hogy én nem akarok féjrhez menni, mert ő nem akar megnősülni... Számára a házasság valami nagyon-nagyon rossz dolog volt, szülei nagyon csúnyán váltak el, benne ez maradt meg. Megértettem, erőltetni nem akartam, elvetetni magam szintúgy nem akartam, tehát ez tabu volt köztünk...

2006. április 1. Betöltöttem a 21. évemet ;) Már napokkal előtte láttam páromon, hogy nagyon izgatott, folyton dugdos valamit, titkolózik. Sőt, mikor rákérdeztem, mit kapok, közölte velem, hogy egy lajhárt. :)) Aznap reggel kézen fogott, átvitt a nappaliba, és az asztalon ott várt egy kis ajándéktasak. Mit gondoltok, mi volt benne?
Nem talált. Egy headset a telefonomhoz. Kicsit ledöbbentem, hogy ekkora izgalom egy ilyen kis izéke miatt... Gyorsan kivágta magát, hogy úgyis annyit beszélgetek anyukámmal telefonon... ami igaz, mondjuk...
Aztán hírtelen térdre ereszkedett, előkapta a háta mögött dugdosott ékszerdobozkát, benne egy gyűrűvel és olyat mondott, amitől elkezdtem bőgni (naná), ő pedig zavarban volt, hogy most nem akarok neki választ adni. (érthető).. pedig csak a könnyektől nem tudtam szóhoz jutni.
Ő, aki mindig házasságellenes volt: meggondolta magát :) És nem bolondozott, komolyan gondolta :))

A rózsákat ma kaptam :)