Felhők felett és alatt

Mindig is látni szerettem volna, milyenek a felhők fentről, de leginkább: milyen egy napfekelte odafent...

Három gépen repültem az elmúlt pár napban. Már nagyon régóta vágytam rá, és most szép, emberes adagban lehetett részem benne. Ferihegyen rengeteg szállt gépre abban az időben, amikor mi is. A checkelés előtt iszonyat sor állt, kb. egy órán át vártunk arra, hogy a táskánkat átvilágítsák, a táskánkat szétszedjük, átéstáljunk a masina alatt, nagyon nem várva a sipoló hangot. Aztán bejutottunk. Gyorsan megittunk egy kávét, de már jött is a figyelmeztetés, hogy végső felszólítás alatt vagyunk, azonnal tegyük a hátsónkat a gépre. A malév gép nagyon nem tetszett, ez egy kisebb gép volt, és elég rázós volt a felszállás és a leszállás is. A csomagok nem férgtek el sehogy sem a fedélzeten, főleg, mert a kézi vezérlésű video-rendszer a felettünk lévő csomagtartóban volt elhelyezve. A személyzettel nem volt semmi gond, de a kajára nem emlékszem már. Ezek szerint nem volt valami fergeteges. Olyan érzetem volt, mint valami iszonyat szűk busz, vártam, hogy leszálljunk. Viszont maga a repülés nagyon élvezetes volt! Ahogy eltávolodtunk a földtől, ahogy egyre magasabbra jutottunk - annyira hihetetlen élménynek tetszett, mintha csak álmodnék!
Frankfurtban 10 órát vártunk. Borzalmasan hosszú idő. Olvastam, kávéztam, sétáltunk, nézegettük a percenként leszálló gépeket, ettünk egy jót, aztán becsekkoltunk újra a következő járatra. Itt már eléggé alaposak voltak, a páromnál be is sipolt a masina. Jött egy kis értetlenkedés, mert angolul aztán nem beszéltek. Szegénykémet motozták egy sort, aztán még a laptopját is elvették, megvizsgálgatták. Hát igen, marha gyanúsan néz ám ki az én kis drágám... :D
A frankfurti reptér állati nagy volt, Ferihegyhez képest egy óriás. Bejártuk az összes helyet, benéztünk mindenfele, még ingyenwifit is kerestünk - persze, nem volt.
A korean air járatán rengeteg koreai volt :D Számomra ez elég meglepő volt, persze, logikus lehetett volna, hogy sokan most mennek haza... de mégiscsak nemzetközi járat volt. Azok a nők... totál megleptek. Meg a pasik is. Pl. egész éjjel képesek voltak vásárolgatni a duty free katalógusból! A légikisasszonyok csak repkedtek fel-le, vitték a kis számlázókájukat meg a csomagocskát, benne a kincseikkel. A légikisasszonyok a feszes kis ruhájukban, óriási mosolyukkal és a tarkójukra rögzített szalagjukkal olyanok volta, mint valami pillagók. Elölről egyébként olyan volt a frizurájuk, mint a gésáknak: feszesen hátrafogott haj, és oldalt kilógó két pálca (persze, ezt a szalag két szára volt valójában, nem pálca) - de nagyon érdekes volt. Nagyon türelmesek, illedelmesek és kedvesek voltak mind. Tényleg élmény volt velük utazni.
Ráadásul én, mint vega étrendes: mindig előre kaptam a kaját :D
Soul. Változatos embermassza. Baromi nagy. Frankfurtról azt hittem, hogy óriási, de ahhoz képest a souli egy mamut volt! De leginkább a mindenféle bőrszín, ruházat és nyelv nyűgözött le. Fantasztikus volt, mint egy békés bábeltorony :) Ott rövid időt töltöttünk, kb. négy óránk volt a leszállástól a következő landolásig. Addigra már eléggé ki voltnk ütve, főleg, mert az előző gépen csak mértékkel tudtunk aludni. A Soul-Auckland járat is korean air társasági volt, itt kevésbé voltak taplraesettek a légikisasszonyok, de ugyanúgy: minőségi kiszolgálásban volt részünk.
Aztán, 2+11+12 óra repkedés után, és 10+4 óra várakozás után: megérkeztünk. Kicsit gyomorgörcs volt, nehogy legyen mégis nálunk valami, amit nem engednek be nz-be: itt ugyanis komolyan veszik a szigetország világát. Nem hozhatnak be semmi olyan növényi, állati terméket, ami nem volt bevizsgálva, nehogy új baktérium, vírus, spóra, stb. kerüljön be a rendszerbe, ami komoly károkat okozhatna az itteni élővilágnak. Így hát aggódtunk, pedig nem volt nálunk se alma, se nyers hús, se szalámi, de még kezeletlen gyapjú sem :D De aztán egészen könnyen beengedtek, nem volt kekeckedés. A bakancsommal vacakoltak kicsit, de miután meggyőztem őket arról, hogy fényesre nyaltam a talpát, nincs ott semmiféle magyar erdőtalaj, akkor megnyugodtak.
Aztán átsétáltunk a kapun, és ott vártak ránk a barátaink, mosolyogva, mind a hárman :)) Bár a pindurral akkor találkoztam előzőleg, mikor még csak pár hónapos volt és a mamája pocijában lakott, így nem ismert meg - de ezt azóta bepótoltuk :)))

H.

Frankfurtban találtam egy Starbucksot. Van fotós bizonyítékom is róla. :))