Kenyér-kérdés

A mi mindennapi kenyerünk, amiből elég sok el tud fogyni... :)

Sajna erre nem olyan jellegűek a kenyerek, mint amilyet otthon megszoktunk. Bár otthon is elég gyakran sütöttem, mert a bolti annyira nem ízlett, és csak akkor vettük meg, ha én épp leálltam szinte nullára a kenyérfogyasztással. Párom ugyan mondogatja, hogy mindenféle kenyeret szeret, de gyakran a fehér után nyúl, ha a boltban tetszőleges a választék. Én azért szeretem azokat a kenyereket, amik vegyesek, mindenféle liszt és magvak is vannak benne.

De abban egyetértünk, hogy a jó kenyér nem felhőszerű, hanem jó kis állaga van, mint a parasztkenyérnek, van rendes héja, és nem édeskés, kalácsszerű. Vas megyében kapható volt a toronyi kenyér, annál jobbat csak erdélyben ettem, ahol nyaralás alatt a vert kenyeret vettük. Utóbbi szó szerint vert kenyér, mert kemencében feketére sütik, és a szenes héját leverik róla - és az a kenyér letehetetlenül finom. Leginkább egy kis vajjal megkenve, hogy érvényesüljön a kenyér íze. Vagy bablevessel. Erdélyi bablevessel...

Szóval itt a kenyerek nem épp azok a fajták, amitől hasra esik az ember. Kivéve, persze, ha imádja a toast kenyeret, ami lágy és kalácsszerű, vékony, puha héjjal. Van ebből kicsi és nagy, szeletelt és egész, magvas és hóka - de egyik sem az igazi valahogy... olyan felhőszerűen édeskések. Vettünk már kereket és hosszúkásat, és barátaink is mondták, hiába keresgélünk, olyat nem fogunk találni, mint otthon volt. A liszttel van a gond, nem olyan, mint az otthoni.

Hát, most sütöttem... Otthon volt kenyérsütőm, amibe összegyúrattam a tésztát, és püspökkenyérformában sütöttem ki a sütőben. Ígyhát első próba a new york timesban megjelent, dagasztás nélküli kenyérre esett. A kinézete olyasmi, mint otthon volt. Illata: kevésbé se olyan illatos, mint megszoktuk. Ha szeretném érezni, akkor egészen közel kell hajolni, ha az orrom a kenyér tetejét veri, akkor érzek valamiféle kenyér illatot... Íz? Meglátjuk. Este vágjuk fel.

***

Egyébként érdekesek itt a fűszerek és ízek... Minden sokkal hamarabb fő meg és puhul, mint otthon megszoktam. Pl. a csirke pillanatok alatt megfő, a krumpli szintén. A zöldborsó is alig főtt picit, máris készen állt a habarásra. A fűszerek pedig? Sokkal intenzívebbek! Mikor lasagne-t készítettem, elég volt egy átlag méretű fokhagyma a négy személyes adagba, és sülés után is érződött az íze! A quacamole meg egyenesen túl fokhagymás lett, mert egy méretes csöbörnyi adagba egy fél gerezdet belereszeltem...

A narancs és a citrom pedig sokkal lédúsabb. Lehet, hogy azért is, mert kap elég folyadékot és sok természetes fényt, az érés minden fázisában. A citrom pedig nem az a vad savanyú, mint otthon volt. Kifacsarom a levét, és a rostokat simán, arc-izom-rángás nélkül is meg tudom enni, sőt, meglehetősen édeskés :D


A citrom itt majd minden kertben virít, sok helyen mandarin is van. Legtöbbször nem eszik meg a helyiek, mert nincs jó íze. Szerintük. Szóval a citrom errefele - leginkább dekoráció :D
Pedig, ha tudnátok, milyen isteni íze van! Edit készített citromos sütit, amikor a tésztába is tettünk reszelt héjat, meg levet, de a tetejét is locsolgatni kellett citromleves-héjas-cukros sziruppal - az is egyedülállóan aromás és finom volt!


***

Egyelőre nem hiányoznak az otthoni ízek, a kenyér is csak faksznizás, egyelőre. Annyi új íz és lehetőség van, hogy nem férkőznek az agyamba a hiányjelek.

Tegnap pl. töltött kumarát ettünk. Ez egy édesburgya. Megfőztük héjában, aztán kettévágtuk, a közepét egy kiskanállal kikanalaztuk. Egy teflonban friss paprikát, hagymát (és a húsevőknek bacont) pirítottunk, tejföllel és főtt, lereszelt tojással kevertük. Ezzel megtöltöttük a félbevágott kumarákat. A tetejére reszelt sajtot tettünk. Pár krumpli is került mellé, mert kumarából nem volt elég itthon, szóval azzal is működik. És nagyon jó íze volt mindkettőnek! A kumara íze a nem túl érett sütőtökre emlékeztetett, de ezzel a véleménnyel egyébként egyedül voltam az asztalnál :D

***

Ettem tamarillot is. Szokták hívni fa-paradicsomnak is. Találó :) Állagra is. És ízre is felfedezem a paradicsomos ízt benne. Ettem sárga kiwit is. Állati édes, és nincs meg az a jellegzetes kiwiíz, mint a zöld tesójánál. Maradok a hagyományos kiwinél.

Esetleg kiwis csokinál, ami itt szintén helyi jellegzetesség: Kiwi Fruit Chocolate - Whittakers. Gyakorlatilag a legkisebb boltocskában is lehet kapni, szeretik az itteniek. Én nem érzem benne azt a nagyon nagy különlegességet, bár amúgy se rajongok a töltött csokikért (ok, ez alól erős kivétel a karamellás milka, az valami mesés... de abból se tudok két kockánál többet megenni). Csak egészen halkan jegyzem meg: még mindig a magas kakaótartalmú keserűcsoki a kedvencem...
És most, hogy kerestem nektek fotót, felfedeztem, hogy nem csak kiwis csokit készítenek :D :D Meg kell kóstolni még pár gyártmányukat, elvégre, aki már 1896 óta csokikat gyárt, csak tud valamit róla... ;)


Nah, ez a bejegyzés megint elég csipegetős lett. Mint amilyen én is szoktam lenni... kicsit innen, kicsit onnan... miközben ti, otthon: az igazak álmát alusszátok, hisz még csak hajnali három óra múlt :)))