6/29/2007

Mutogatok

De nem mindent :)

Két kolleganőmet emeltem ki idén, mivel jól végezte munkáját, de legfőképpen azért, mert kényeztettek társaságukkal ;)
A fürdőruhás célzásképp kapja az egyikük, az LHN mintásat pedig azért, mert nagyon szeretem és mert megkaptam ajándékba Zsuzsától :) Olyannyira tetszik, hogy magamnak is meg kell hímezzem. Mindkettőből szatyor lett...

A horgolt sálam már jó ideje készen van, csak lusta voltam fotózni (vagyis fotóztatni). A száradásos-feszítős kép már jó ideje készen volt, de az, amin én is rajta vagyok: ma készült el. Persze, lustaságom most is kibuggyant, mert a kockás itthoni nadrágom van rajtam. Szánom bánom, de nagyon kényelmes, és míg itthon vagyok, nem válok meg tőle. Ma. :D













Sőt, nagyon nem bírtam magammal, és addig-addig nézegettem külföldi oldalakon csipke-kötött kendőcsodákat, míg megkérdeztem Hortenzitát, hogy hogy is kell. És ő elárulta a nagy titkot! Hihetetlen! Egyszerű, de sose gondoltam volna, hogy így kezdik el a nyakánál :) Annyira boldoggá tett ezzel az inforációval!
A Sun Ray Shawl mintán próbálom ki ezt a fajta kötési technikát. Persze, maradt még egy jó adag lilám, de egyelőre még jobban tetszik, mint a horgolt verzió. Ha nem lenne elég a kötötthöz, még az is lehet, hogy lebontom a horgoltat :D

Megjött nekem is a kisollóm, a naffejű. Nagyon-nagyon helyes, cukorfalat :D

4 megjegyzés:

  1. Csodás lett mind! És a kulcsos sal-t hol rejtegeted?;)

    VálaszTörlés
  2. Mintaszerű sálkezdés! :-)
    Nem engedem lebontani a horgoltat!! Túl szép és irigykedek, hogy az én lilám még mindig félúton leledzik.

    VálaszTörlés
  3. Igazán különleges darab ez a lila sál. ;) Lehet, hogy nekem is így kéne befognom a sosem használt horgolt terítőimet? :o)

    VálaszTörlés