12/31/2007

Murano

Mégis találtam - törtfehéret. Zsuzsa féle Murano anyagot. Remélem, tart még olyat, ha netán nem férnék rá a darabkám negyedére...

Bánatozás

Hihetetlen, annyi szép anyagom van itthon, csak épp az nem, ami kellene. A legjobban 16-os, hófehér vászon után kajtatnék, de nem ám 16-os nincs, de még 14-es sem! Pedig mély a fiókom és sok szépséget rejt! Főleg azért keresnék fehéret, és olyat, ami pótolható még, mert ha belejövök, mint a négy részét kihímzem a barátnőcis hímzésnek!...
Cimpivel úgy döntöttünk, hogy keresünk egy mintát, amit mind a ketten kihímzünk és mindkettőnk falán ott fog lógni :) Zsuzsa a múltkor emlegette, hogy lassan ideje krókuszt hímezni... és én nagyon-nagyon megkívántam a tavaszi virágos képeket. Így esett, hogy megesett - Cimpi úgy kiválasztotta a képet, hogy csak na. Közös megegyezés alapján működött, elviekben :) Aztán mondtam, hogy ok, adom áldásom rá, de csak ha megvan pat-ban is. Hát nem meglelte? :)

A fonalak készen várnak a csodaszép köralapú dobozomban, csak épp anyag nincs.
Ezt nem hiszem el!!!

Pedig már túljutottam az elhatározáson, sőt konkrét lépéseket is tettem a hímzés felé. Erre...

12/30/2007

Fogadalom



Hímezni fogok! Még nem tudom, mit... :D
És új pulcsit kötni Döncnek, mert a belebújósat egyre rosszabbul viseli. :( Valami ilyesmire gondoltam:

Vagy ilyenre...

12/24/2007

Ajándéközön


Idén korán karácsonyi hangulatot árasztottatok felém :) Nagoyn jó érzés volt, lányok! Köszönöm mindegyikőtöknek!
Az első képen (balról) Cimpulusz meglepetései vannak. Kaptam hímzést is, mégiscsak sikerült beleszorítania a szoros időbeosztásába. Kaptam fonalat, anyagokat, amiket be lehet építeni mindenfélébe... Kaptam kötőtűt, természetesen! :D Van egy mérce is, amin többféle mértékegység fel van tüntetve, így könnyebb felszámolni a mintákat.
A jobb oldali képen Polly ajándékai vannak. Megkaptam azt a dvd-t, amire már régóta vágytam. Közös titok vele :) Nagyon nehéz volt megszereznie nekem, sok cécóval és szervezéssel járt. Köszönöm szépen :) Kaptam tőle egy hímzett figyegődíszt is. És egy me to you macit :) Az első ilyen macim :) Nagyon finom, selymes bundája van!
Balról a második képen Bucilla ajándékai vannak, őket már bemutattam korábban. A sál már használatban van, a szemjelölőket is használom szorgalmasan (pl. a sapkámnál)...
Jobbról a második képen Katica gyönyörűen meghímzett ajándékai vannak! Minden szálba öltött, egyszálas mini-remekműve lapult a csomagjában! Kaptam egy kis összehúzható kézimunkatartó zsákocskát, egy tűtartót és egy ollóörzőt. Ezen kívül még kaptam hímzősös ajándékot: anyagokat és fonalat is! Sőt, az írószerszenvedélyemet is meglepte: kaptam ceruzákat, radírt, jegyzettömböket, azonos mintacsaláddal - ezüstös, kékes színvilágú csillagokkal van díszítve mind. Nagyon helyesek!
És végül, középen: Zsuzsa totálisan meglepetés-ajándékai vannak! Lapilt benne egy hóemberpáros is :) Kis fémlemezen állnak, és ha picit megbillentem, akkor oldalra mocorognak, jobbra-balra. De nem szoktam gyakran pofon csapni, csakhogy billegjenek nekem :D Kaptam fonalakat, gombokat, dekorációs célokat ellátó kerti szerszámokat, és egy igazi, eredeti VS készletet :)))

Lányok, eltaláltátok az ízlésemet, nagyon ügyesek vagytok, én pedig nagyon boldog!!!

12/20/2007

Helyzetjelentés a családtagokról

Párom épp dolgozik egy programozási projekten, megrendelés.
Dönc úrfi épp a műcsontját rágicsálja nagy áhitattal és belemélyedéssel (miután kb. 20 percen át tanultuk az új trükköt - azaz azt, hogy ha visszahozta azt, amit eldobtam, adja is vissza :DD - ez nagyon nehéz feladat neki!)
Részemről a kötés mellett döntöttem. Ajándékgyártás. Hm, azt hiszem, ideje lenne beújítani valami pofás kis kötéstartó táskát...
Cojcoj pedig - ugyan bevágott pár ubikarikát és paprikaszeletkét - éhesen alszik a friss forgácson...


Egyébként... készítek valamit, abból többfélét, de lesz benne valami közös. Egy-két barátnőmnek szánom...

12/17/2007

ZseinálisFonal

Régebben sokat elémlkedtem azon, hogy bárcsak lenne olyan fonal, amivel kötök és kiad egy mintát. Jól hangzik, nem? Hát nem kitalálták?! :D
Kötsz és néha csíkosat ad, néha pedig mozaikos-foltos mintát... Nagyon szuper! Fel zoknikötésre (persze, az se árt előtte, ha kiugrunk külföldre fonalat vásárolni)

12/16/2007

Csodás hét :)


Legalábbis ajándék szempontjából :)
Bucilla, nagyon köszönöm a kötött sálat és a sok-sok apróságot! :)
A csokikat már sajna nem tudom megmutatni - túlontúl finomak voltak...

---

A másik meglepetés: multis ismerőseim közül egy kanadai nő, Ellen, játékot hírdetett. A részleteket nem közlöm, mert ottani mélytitok :) - a lényeg: a megfejtők közt kisorsolt ajándékokat. Én voltam az egyik szerencsés :))
Tudjátok, olyan furcsa és különleges ez az egész. Van egy oldal, nagyrészt arctalanul teszünk - veszünk ott, az ember komolyabban bele sem gondol abban, hogy a felhasználók mögött érző, élő lények vannak :) Most egy újabb jele volt annak, hogy mennyi jó érzésű ember van a világon! Hisz ennek a játéknak nem volt igazán visszacsatolása... Úgy értem, hogy Ellen játékot indított, de nem volt kérése felénk, amivel meg kellene hálálnunk. Azért én meg akarom... Megtartottam a borítékot a címmel. Egy ilyen önzetlen ember megérdemel egy kis meglepit :)
És íme az ajándékom (a csomag két oldala):

12/15/2007

Sapka

Kötnöm kellett egyet, mert iszonyatosan fázik a fejem sétálások közben. Főleg most, hogy fúj a szél, átkozottul...
Készítettem fotót, de csak ezt a szép arcút mutatom meg :D





Körkérdés:
Nektek van sapkátok? Hordjátok is? :)

12/12/2007

Kötősös adventi naptár :)

Igaz, hogy már benne vagyunk decemberben, azért még érdemes lesegetni, hogy mit tartogat számunkra ez a naptár :))

12/09/2007

Erdei séta


Ma elvittük a kötött pulcsit kirándulni, persze, benne volt Dönc is:) Élvezte nagyon! Az orra is :D

12/06/2007

A kérdés az...

hogy:
The question is: ” What do you hope to find under the tree?”
Te mit szeretnél a fa alatt találni? :)

Sokat gondolkodtam, de igazán frappáns nem jutott eszembe. Most sok időt szeretnék kívánni magunknak, hogy együtt lehessünk, és közben ne kelljen aggódni semmin (pénz, munka, egészség, stb). Igazán nem szabadságot szeretnék, hanem valamit, amivel az itthon töltött idő lassabban menne, vagyis inkább én gyorsulnék fel, de úgy, hogy ezt én nem is venném észre. Pl. elmosogatnék három perc alatt, sikálnék a fürdőben egy perc alatt és utána leülhetnék kötögetni - pl. egy fél pulcsi 20 perc lenne :D
És ti? mit szeretnétek találni a fa alatt? Blogban és megjegyzésben is válaszolhattok, kíváncsian várom! :)



---

I have not the answer... I need some time. Maybe tomorrow - I'll have it :)
The truth: I have so many dreams but I'm not sure that this things are all needs...
Ok, I'm done now: I need time. :) Now I feel that my work steelin' my time :(

12/02/2007

Advent + Dönci + vasárnap

Mostanában rohan az idő. Annyira lefoglal, hogy már nem is emélkszem, hogy régen is így volt??? Még nem készültem karira barátnőimnek :((( Mától nekiállok, gőzerővel! Pár ember kap. Iciripiciri ajándékot. Sajna iciripiciri időm van...

Találtam egy oldalt, ahol marha jó kutyaágyak vannak. Vagy varrni kellene egyet (IDŐŐŐŐT!!!), vagy rendelni. Dönc kinőtte az ágyát!

Adventi naptár utolsó utáni pillanatban elkészült. Azaz helyére került és még ajándékok is lógnak rajta. Mind rajta van :D Párom álma volt...
Idénre varrtam sötétzöld anyagból zsákocskákat. A standard méret: olyan széles, mint a kis négyzet a naptár mintáján, és dupla olyan hosszú. Lefele lelóg, de sebaj, mert alatta úgyis van ajándék. Ha viszont leveszünk egy ajándékot, akkor előbukkan egy ábra :) Varrtam pár eltérő meretű zsákot is, hogy ha van extra méretű ajándék, azért azt is fel lehessen tenni. Ami nagyon extra, ahhoz térképet rajzoltam (kincskereső), és eldugtam az én cuccaim közt, így ott biztosan nem akad rá párocskám.
Bordó karonlapocskákra ezüstfilccel felírtuk a napok számát. Natúr gyapjúszállal felkötöttük a számot és egyben a zsákok száját is bekötöttük.
Nem mesélem el, miket adok ajándékba, nehogy esetleg párocskám erre tévedjen és lebukjak :)
Övé a páros nap mindegyike. Ma 2 véletlenszámos lottót kapott. Sajna nem nyert... Pedig milyen vicces lett volna!

És ma van advent első varásnapja. Ez csak megjegyzés. Nem szoktunk vallásosan hozzáállni a karácsonyhoz.
Remélem, valami fontosat akarsz,
nem csak jópofiból ébresztettél fel!

11/28/2007

Bubilla csillagai :)

Szemszám: 4-el osztható+3+szélszemek
1.sor: - a munka visszája - fordított szemek
2.sor: 3 szemet hátulról levéve összekötünk, de a bal tűről nem vesszük le, 1 ráhajtást csinálunk, és az összekötött szemekből még egy simát kötünk, és csak most vesszük le a bal tűről+1sima, 3 szemet csavartan összekötünk, mint előbb + (a + jelek közt ismétlünk)
3.sor: fordított
4.sor:1 sima, +1sima, 3 szemet csavartan összekötünk, ugyanakkor 3 szemet képzünk belőlük+ 2 sima
1-4. sort ismételjük
(forrás: Aranykéz)

11/26/2007

Mary Jane sapekja

Aki látta a Pókembert és az Elizabethtown-t, az tudja, hogy milyen sapekról beszélek :)
Aki viszont szeretné megkötni, itt a minta! De olvashat róla itt és itt is!
Ha jól állnának a sapkák, már hozzákezdtem volna, de így... :( Hihetetlen, hogy mennyire pocsékul mutat a fejemen. Vagy a fejem a sapka alatt. Nézőpont kérdése.
Egyébként jól vagyok, élek és fáradok, sokat sétálok és néha kötök. Befejeztem anya kukacos-sárgás sálját, próbálok egy sálat kötni olyan anyagból, mint amilyen az ujjatlan kesztyűm, de még nem találtam meg az igazi mintát. Leginkább a simakötéssel jön elő a szép fonalszerkezet :D De azt sztem unnám... Szóval még elmélkedek.
Dönci nő és okosodik. Meg vagyok győződve róla, hogy a legokosabb és legszófadóbb kutya az egész kutyafuttatós-brancsból! Még gyakorolnunk kell a szófogadást, ha nagyon sok a zavaró körülmény, de egyébként nem reménytelen az ügyünk :D
Azért remélem, hogy vagytok páran, akik lesitek, hátha írok ide pár sort, fotókkal tűzdelve.

11/23/2007

Kézmelegítő, kutyasétákhoz

Bucilla már régóta kötögeti ezeket a rablókesztyűket, de én nagyon ódzkodtam tőlük. Most beadtam a derakam...
Kötök egyet. A másik fele még tűn van...
Az anyaga: Bergere de France - nagyon különleges fonal :) Most vettem, motingja 150 pénz körül volt... Multikolor, 28% gyapjú, nagyon finom anyag...
50g/105m - 3-as körkötőkészlettel kötöm. A minta alapja ez a kis egyszerűcske, csak én nem csavarok benne, mert ez a fonal sztem nem adná ki olyan szépen!

11/12/2007

Ebpulcsi

Elkészült drágaságos ebünk pulcsija. Ma reggel havazott, nagy pelyhekben hullott a hó, Dönci pedig másodperceken belül elázott. Nagyon sajnáltam szegénykémet :(
Rövid szőr + bent tartás + viszonylag gyakori fürdetés + bébikorszak = nagyon-nagyon didergés.

Ezért délelőtt nekiálltam és összedobtam egy pulcsit a mi kis idétlenünknek :) Ráadtam, lefotóztam. Szegénykém nagyon nem tudja hova tenni a helyzetet...

Kérdezz-felelek

Christine kérdezett :)

Van olyasmi, amit nem szerettek egy munkában, és minél tovább halogatjátok a kivitelezését?

Van. A házikeretezés. És a házilag megvarrás. Mindig aggodalomra ad okot, nehogy elrontsam - miután szépen befelyeztem :D

11/06/2007

I'm in!

I'm on raverly too! And I tried it so hard, and now I'm so happy :D My new, shini toy :D
You can find me there as ameva :)

Végre sikerült bekerülnöm a raverly oldalára! Sok jót hallottam, ki akarok mindenfélét próbálni rajta!!!

11/05/2007

Kutyák mindenhol

Eme kutya arra lett rendeltetve, hogy Dönci zacskótartó tasakját díszítse. Az előszobába a zsepitartó kosárba szorítottuk eddig, hogy ha rohanni kellett vele, akkor legyen mihez nyúlni. Most kap egy normális hengert, textilből - fent belenyomom a kiürült minitasakokat (pl. zöldségesnél kapott, vagy a zsemlés...), alul meg kihúzom az épp kikandikálót.
Eleinte a foxterrieres képet szántam erre, de nagyobb lett annál, hogy egy hengerre normálisan fel tudjam varrni. Majd meglátjuk, annak mi lesz a sorsa. A kutyás minikép 3,5 cm* 3,5 cm, pont jó lesz arra, amire terveztem.

Andiee, barátok, fonalak és kávé


Tegnap Komáromban jártam, Andieenál :) Valójában ez egy nosztalgiabuli volt, tavalyi karácsonyi húzásos játék tagjai összejöttünk egy délutáni kávéra, sütire. Ott volt Phan, Polly (férjével, Lilivel), Andiee (azaz az ő boltjában futottunk össze), befutott később Ralina is. Cherry is megjelent, és kerek szemekkel örült nekünk :) Mi meg neki! Ő ugyanis nem velünk egy körben készített karis ajándékot tavaly - így nem is tudott a találkáról. Kicsit beszélgettünk, jó volt. (Miért lakik mindenki ilyen messze tőlem????)
A kávét Sanyi szolgáltatta, profi módon hozta a tálcát, leizzadva figyeltem, hogy mikor fog leeseni a kezéről, de nem történt meg. Sőt, Polly jegeskávéja még csak össze sem kavarodott a szállítástól! Tényleg profi az a fickó :D És a kávé olyan finom volt, hogy jajj. :) Jut eszembe, Andieenál volt egy kávés készlet, hihetetlenül olcsón, de most nincs rá pénzem :(((
Az utazás borzalmas volt, összesen 5 órán át utaztam piszkos, büdös vonaton, hogy ott lehessek kb. 2,5 órán át :( Nah, majd legközelebb autóval megyünk, visszük Döncöt is. Addigra lebeszélem a fonalak szeretetéről :D
Vettem persze pár cuccot. Pl 12-es horgolótűt! Állati jó :D Andi kesergett, hogy nem fogja eladni, nem kell senkinek. Pedig nagyon jó! Vettem kétféle lisa-t, meg mozart multikolort. Utóbbiból igazán az őszi színek fogtak meg. Mikor megvettem, még fogalmam se volt, mi lesz belőle. Aztán lapozgattam a Pollytól kapott kötős könyvet (köszönöm!!!) a vonaton és bevillant, hogy az egyik mintával nagyon jó lenne ez a fonal...


A legjobb ebben a mintában, hogy ki tudom használni a fonal sokszínűségét. Sokszor az a szál, amit keresztbe áthúzok: nem olyan színű, mint azok a szemek, amiken áthúzom - és ez nagyon jól mutat! Kis hurkás lesz az egész, az alja pedig ék alakú, bár nem is akarom úgy. A mintától ilyen. Lehet, hogy ha kifeszítve szárítom, akkor vissza tudom egyenesíteni, de így is nagyon jól mutat! Az ősz színei nagyon szuperül kijönnek a mintán!

A minta pedig a következő:
(kezdés: 3-mal osztható szemszám + szélszemek)
1. sor: *1 ráhajtás, 1 szemet leemelünk (szál elöl),2 sima, a leemelt szemet áthúzzuk a 2 simán* (a csillag közötti leírást ismételjük)
2. sor: fordított.
Az 1-2. sort ismételjük.

---
The pattern of the Shawl:
CO: multiple of 3 sts + 1 (i made some sts for the borders - 2for left and 2 for right)
1. row: *1 yo, slip1 (the yarn is in front), knit2, pass the slipped stitch over*
2. row: p all sts
repeat 1-2 rows

10/24/2007

KAL kendőnek lőttek

Ma elővettem, hogy megmutassam barátnőm-kolleganőmnek, hogy hogy állok vele - és majdnem elbőgtem magam. A közösen kötött kendőn óriási lukak tátongtak :(((( Ki kell dobnom, nem lehet megjavítani.
Nem tudom, mi lehet az oka. Talán Dönci. Talán molylepke? De érdekes módon csak egyik oldalán voltak ilyenek, ami közelebb volt az asztalkám széléhez :(

Teljesen elkeserített. Nehéz is volt kötni, nagyon tetszett, ráadásul nem volt olcsó a fonal sem :((( A millhill gyöngyökről nem is beszélve, amit belekötöttem (bár ennek egy része megmaradt, merthogy a lukak pár helyen gyögyök környékén vannak, gyöngyök meg sehol - ezért gondolom, hogy őfelségének köze van hozzá...)

10/23/2007

Augusztusi SAL




Kicsit késve ;)...
A keretet nem fotóztam, mert ott vannak még hiányosságok.
Az alpesi tájat nem hímeztem hozzá. Nekem így jobban tetszik :)

10/14/2007

Lopott idők eredménye




1. együtt a termés, 2. tolltartó belülről, 3. BC minta, másodjára, 4. kotott hengerszerű tolltartó

A téglalap alakú tolltartót még aznap csináltam, mikor megkaptam Bucillától a szeretetcsomagját :) Volt benne sokféle érdekes fonal, és az egyikkel azonnal dolgoznom kellett - ez pedig a Blue Jeans fantázianevű Shachenmayr fonal volt. A tolltartó egy hét elteltével kapott bélést és cipzárt. Cipzárt kértszer - az elsőt varrógéppel varrtam bele és iszonyat ronda és kemény lett. Kibontottam, aztán kézzel belefűzögettem. Hogy úgy nézzen ki bent a varrás, mintha a dizájn rézse lenne: még csináltam egy tappancsnyomot is (virágnak indult, csak mikor elkészültem, akkor vettem észre, hogy jééé, ez olyan, mint egy tappancs!).

A hengeres tolltartót csalogatónak szánom, hogy több kedvet adjak a projektnaphoz a suliban (tanárok témákat indítanak, diákok jelentkeznek, ahova szeretnének. egy napos rendezvény...) Most van készülőben egy kis szütyi is. Mindkét kötöttke zoknikotővel készült...

A határidőnaplóborító pedig kék lenvásznat kapott, és rá rusztikusan a hímzés.



Muszáj beszámolnom új szerzeményeimről is... Zsuzsától vettem őket, mert nála most 50%os vásár volt kitekre :)
Mindkettő egy-egy dmc kit. A levendulásat anyumnak szánom, nem túl nagy kit, ennél nagyobbhoz nincs türelme (bár a hivatalos ok, amiért félreteszi az, hogy nem ér rá, de ha kicsiket viszek, azokat megcsinálja, pedig mindkettőt ugyanúgy kell hímezni :DD).
A másik kit az enyém :) Százszorszép. A minta is rajta :)

10/09/2007

Babaruhák

Mikor látok ilyen fotókat, mindig eszembejut, hogy én anno nem babáztam, de zbabámra sákszámra gyártottam a kötött-horgolt ruhákat a babámra (nem barbie, de szerettem volna olyat...)
Persze, az enyémnek nem volt ekkora feje...

Ti is alkottatok ruhákat a babátokra? :)

10/05/2007

Új nyálcsorgatások

Tetszik:

- az új magnos, 2008-as határidőnapló









- az új interweave knits magazinból egy kistáska (vagy tolltartó?)







- a rövidszőrű foxik + ma az állatok világnapja van :)









- jó kis sáltű








- szuper kardigán









- csodás takaró, egyszer lesz ilyenem. Már van valami hasonló, de nem ilyen apró négyzetekből áll és nem ilyen jó a színe... Minta nincs, ezt a fotót egy japán alkotóskönyvben találtam. Jó lenne megszerezni :)

9/30/2007

Neiman és Illúzió

Nagyon izgatott lettem, mikor megláttam ezt a pulcsimintát. Már egy ideje tervezgetem, hogy akarok egy fent kezdett pulcsit kötni, de nem nagyon tudtam, hogy is induljak neki... Hány cm-re kezdjem, hogy szaporítsam... Most itt a nagy lehetőség :)
Valószínű, hogy nem ezzel a mintával fogom megvalósítani...

Egyébként most új minták vannak fent a Knitty.com-on! Érdemes körülnézni ott!

---
Ez pedig itt az Illúzió névre hallgató sál. Hogy hallgat-e? Meg kell kötni, ki kell próbálni!

Muir

9/27/2007

Katica

Helyzet

  • Sting énekelget nekem
  • Dönci szunyál
  • Cojj szunyál
  • Párocskám órát tart
  • Befelyezem az augusztusi SAL-t :)
  • Jegeskávét iszok kakaóval, vanílival

9/23/2007

Régebbről


Aki nem kattint a képre, nem tudja, milyen megjegyzéseket fűztem hozzá... :)

Kis hímzés


Kutyu mellett megjött valahogy a kedvem a hímzéshez :) Meg aztán: kell új borító a szeptembertől érvényes határidőnaplómra...

BC mellett döntöttem, újra. Bár hibáztam a mintában, de nem zavar :D Ezt a mintát már egyszer kihímeztem (akkor pontosabban), most újra megtettem, csak nem eredeti színekkel, hanem maradékkal vagy épp sk festettel.

A minta FeinFloba egy szálára készült, egy szál fonallal hímezve. Hihetetlen jó erre az anyagra hímezni! Nagyon szeretem az egyszálasat is! Nem fogtam keretbe (túl nagy anyag esett volna így le a szélén :D nekem pedig csak próbaanyag volt kezem ügyében, Zsuzsa volt oly kedves és meglepett...)
A mérete így: 6 cm x 4 cm

9/19/2007

Dönci


Az, hogy nem vagyok mostanában: egy úrfi miatt van. Ő beköltözött és egyelőre csak körülötte forog a világ... Éjjel is. (De jó lenne végigaludni az éjszakát...)
Ismerjétek meg Döncit, a kis simaszőrű foxterrier kutyukát. Okos, édes, aranyos, virgonc, rosszkodi, imádja a pociját, szeret harapdálni (fuj, rossz kutya), és azt mondják, makacs természet. Jah, és nagyon aktív. Nincs más hátra, nekünk is aktívkodni kell. Jövőre vékony leszek, mint a nádszál :D

9/09/2007

Kiri - sáltest

Íme a sál alapmintája - ezt kell a középső szem után még ismételni (azaz a fenti rész csak a fele a teljes mintának).
A kezdés az első 22 sort mutatta be. A 23. sortól kezdve a fenti mintát követjük. Ezt a pár sort ismételjük (23-32 sorokat) addig, míg el nem érjük a kendő kívánt hosszát.
Illetve majdnem a teljes hosszát - az utolsó lépés egy 12 soros mintarész lesz, amivel megadjuk a szélcsipkét is a Kirinek. Fontos, hogy mindig végigkössük a chart2-t, és csak utána kezdjünk hozzá a chart3, vagyis a befejező csipkerészhez!

Ha készen vagyunk a kendővel, akkor vágjuk el a fonalat, de ne túl közel a végéhez, legyen vég, amit el lehessen dolgozni (én horgolótűvel szoktam a szemekre rácsavargatni, utánozva az öltéseket). De még nincs itt az idő az eldolgozáshoz! Előbb jön a szárítás procedúra, amit már leírtam valamelyik sálnál...
(hideg víz + finommosószer, 20 percig, aztán öblítés, majd kicsorgatás, aztán kemény kifeszítés, és csontzárazra szárítás)


Ha kitartóak vagyunk, szerzünk hozzá szépséges fonalat, akkor lesz ilyen gyönyörséges kendőnk, mint amit én a neten találtam... (ld fent)

Csavargásos pulcsi

Biztos emlékeztek ...
Vettem pár gombolyaggal, hogy kipróbáljam. Megtetszett, elkezdtem egy pulcsit. Aztán kezdett fogyni a fonalam, visszamentem még venni belőle. De már csak egy gombolyag volt. Sehol se kapok olyat! Hihetetlen!!! A lisa fonal nem ritka, nem értem én ezt :(
Abba kellett hagynom. Talán jövő szombaton kapnak még a kézimunkaboltban itt helyben - nagyon remélem. Már próbált nekem segíteni Szazu is, ő sem kapott. Andieenál sincs :(
Szorítsatok, hogy legyen még belőle!

9/08/2007

Kiri - első mintaegység

javított ábra (fordítottant nem úgy értettem, hogy fordított szemet lekötni, hanem másképp kell leemelni, mint az egy szemet leemelünk, stb...)

Magunk elé vesszük a Kiri leírását... Innen fogjuk nézni az első mintaegységet (chart 1). Ez összesen 22 sorból fog állni. Minden páros sor a kendőnk hátulját alkotja, azt mindig fordított szemekkel kötjük le (kivéve a 3-3 szélső szemet, ami végig lustakötéssel készül!)

1. sor: három szélszem, aztán egy ráhajtás, majd három sima, egy ráhajtás, egy sima (ez lesz az a sima szem, ami végigfut a háta közepén az aljáig!), egy ráhajtás, majd három sima szem (ez már nincs rajta az ábrán, ugyanis ismétlődik az ábra a kendő bal oldalán), egy ráhajtás és végül a három szélszem.
2. sor: a visszája, három szélszemmel kezdünk, majd végig fordított, és végül a három szélszem.
3. sor: a minta szerint haladunk.

A végeredményt itt láthatjátok (persze, a bordó háttér teljesen elrontotta a színét, nem lila a kendőm, cseppet sem!):

Kiri - kezdés


Többen kérdezték, hogy a Kiri mire utal. Nagyjából ez egy fantázianév, tudtommal... Nem a formát jelöli, nem is a mintát, amivel készült :) Bár létezik egy Kiri Janette Te Kanawa nevű operaénekesnő - talán rá gondolt a tervezőnő.

Fonal: Zsuzsától rendelt fonallal dolgozok, Canyon színben.
Tű: végeztem pár próbát, de végül a 4,5 mm-es tűmnél maradtam. Nagynak tűnik, de azt szeretném, ha légies lenne, finomka. Másrészt a szöszöknek is kell hely, hogy kiteljesedjenek :))
Minta: itt található!

A kezdés elég érdekes, Hortenzitától tanultam meg régebben. A lényege az, hogy úgy kezdünk, hogy ne látszódjon az, hogy mégis hol van az első három szem. Ehhez ígénybe veszünk egy másik fonalat, ami ideiglenesen a munkánk része lesz. Célszerű teljesen eltérő színt választani, aminek letisztult szálai vannak, semmi szöszösödés nincs...
Amit most kötünk, az a kendő középvonalának teteje, azaz a nyakunknál lévő rész, fent.


Tehát: horgolótűvel, vendégfonallal hurkoljunk 6-7 szemet. A szemek alsó szálába kezdjük belehúzni a kendő 3 szemét. (a fotókat kölcsönöztem, nem a kendő részei :))


Az én Kiri kendőmön ez így néz ki:


Ahogy az első szemet felszedük, úgy a másik kettőt is!


Ha megvan a három szem, akkor kössünk 14 sort lustakötéssel.


Vigyázzunk arra, hogy legyen egy szem valamelyik szélén, amit csak leemelünk. Én mindig az első szemet szoktam átemelni lekötés nélkül a tűről, de van, aki az utolsót szokta. Így a két szélén szép láncszemsor alakul ki.
A 15. sorban lekötjük a három lustaszemet, majd elkedjük felszedni a láncszemsor mentén a szemeket (oldalt 7 szemet). Eddig van 3 + 7 szemünk. A végén pedig elkedjük lebontani a horgolt szemeket, és az így felszabadult +3 szemet is a tűre kötjük...







Így összesen 13 lekötött szemet kaptunk. -->
Innen indul a minta :)