1/11/2009

Íme, a lan - orchideám, keretben. Bár Andiee kerete, de nem tud róla :) Még nagyon rég hímeztem egy képet, amihez valamilyen natúr-visszafogott keretet kértem, de végül varrógép alá került az a hímzés, a keret pedig várta, hogy új hímzést kapjon. Még mindig nem érzem az igazinak, de így legalább ki tudom tenni :))

Az ötlet nem tőlem származik, Dóránál fedeztem fel - ő a hímzőfonalakat gyűjti egy korsóban. Én pedig úgy gondoltam, hogy értelmet adok annak a kis hajlított szívnek, amit párom csinált karácsony estén, és felfűzök rá egy kis fonalvéget azokból a munkákból, amiket már befejeztem. Kíváncsi leszek rá, hogy év végén mennyire leszek szőrős szívű :))
Nem most kezdtem el felfűzni, csak most fotóztam - és már most elmaradásban vagyok... Van, amit már befejeztem, netán már új gazdája is van, de én nem raktam el emlékbe egy kis szálat belőle. De mindre emlékszem, úgyhogy nem menekülnek :D

Mikor megleptem magam egy Tilda könyvvel, akkor elhatároztam, hogy az első munka belőle egy alma lesz. El is készült, csak valahogy sose került a gép mögé (többek közt oda sem), így nem tudtam megmutatni. Ez vatelinnel van tömve, de jövő karácsonykor is készítek egyet és az előzőleg mutatott fonalszálakkal akarom megtömni :) Az alma szára horgolt, barna fonalból. Próbáltam nagyon keményre tömni, de valahogy nem sikerült igazán formásra. A tetejét túl ráncosnak látom. Kicsit nyomi, kicsit puha, de az én almám :D

Igen, ez itt egy újabb babacipő :D Kék, puha, jó tartása van. Igazi kispasis darab. Kaptam kis, kék, koptatott hatású gombokat is. Mind a négy gomboláspánt kigombolható, így könnyebb feladni a pindur lábakra.


9 megjegyzés:

  1. Így a képen nekem nagyon rendben lévőnek tűnik ez az almácska... Ügyes vagy! A fonalmaradékok gyűjtése pedig jó ötlet. Kíváncsi leszek én is a szőrös szívedre. :-)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem semmi gond az almával. A kiscipő nagyon szép lett:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszenek a mostani alkotásaid is! A kedvencem az orchidea, de nagyon édi a bébicipő.
    Nekem is vannak fonalmaradékaim, ha jól emlékszem, a nagy Lanarte képem fonalkái. De mostanában már kidobom őket.

    VálaszTörlés
  4. Amikor azt írtad valahol, hogy továbbgondolod a fonalgyűjtős ötletet, meg voltam győződve róla, hogy valami kötős dolog lesz. Mondjuk elkezded a maradékokat felcsomózni egy gombolyagnyi fonalra, aztán csinálsz belőle egy bohókás, szines sálat... :)))

    VálaszTörlés
  5. Ez a babacipő!!! Nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
  6. Norvéghalász: vagy köthetnék belőle Mrs Weasley kardigánt :D
    http://www.veritaserum.com/galleries/albums/cos-screenshots/0068.jpg

    VálaszTörlés
  7. A kiscipő nagyon klassz :)
    az alma is jópofa, sztem semmi gond vele

    VálaszTörlés
  8. That orchid picture is amazing. Is that needlepoint? And those baby slippers are adorable. I must find a good Hungarian translation site so I can fully enjoy your blog!

    VálaszTörlés
  9. Not really - it's cross stitch, but you were close :D
    Thanks for you complements :)

    VálaszTörlés