12/29/2010

Hangulatok a ház körül

ablakpárkány - amotae módra :) polcként használom, mert nincs elég (nekem sose elég...) szabad felület. Oda költözött a robot-óra, két fontos jegyzettel, a gombostűim, pár fonal, meg a határidőnaplók is...

ha kinézek a két gép között az ablakon, akkor nagyjából ezt látom. szeretem az üvegeket (és úgy tűnik, ők is engem, sok szép üveget találtam már a parton, még üveggolyót is!), és gyakran használok boros üveget váza helyett. elég gyakran van vágott virág az asztalon - ez a kardvirágszerű egy hortenziát váltott fel épp...

az előszoba, ami rendszeresen tele van a ház előtt nyíló, vörös virágú bokor mindenféle részegységeivel, bár legtöbbször szirmokkal - bokáig járunk bennük...

a legemlékezetesebb dísz, amit idén beszereztünk: Esztertől kaptuk, aki barátaink hölgy tagjának barátjának a barátja :) most ő is itt van nz-n, és úgy néz ki, hogy kapott egy állásajánlatot... tehát ő is marad :D

a mi mikulásvirágunk - amiről fogalmam sincs, egyébként micsoda... a ház előtt nő ez a bokor, tele ilyen piros, levélszerű virágokkal.

az udvaron több, ehhez hasonló biztonsági kerítészár van - pl. a medencéhez vezető kerítésnél. magasan van, a gyerekek nem érik el, és másképp működik, mint a gyerekek megszokhatták, ráadásul nem tud nyitva maradni, ahogy becsukódik az ajtó, úgy is marad...

Amigo - mostanában a körtefán lakik. Nem tudom, mi lehet vele, de vagy rohanva hazajön (azaz hozzánk jön) enni, kiköveteli a kaját, vagy a körtefán van... egész nap. odafele is rohanva teszi meg az utat. valamiért utálja a két helyen túli részét a világnak...

Furcsa fények tegnap estéről - ilyen sárgásat még nem láttam, mióta itt vagyunk. Tetszik :)

9 megjegyzés:

  1. Hát tudod Évi.............;-)!

    VálaszTörlés
  2. Egy kicsit összezavarodtam..) : gondoltam,hogy feltetted a nyári fotóidat.:) Aztán gyanússá vált a dolog...Új Zéland, hát persze,így már érthető.
    A barátaink Ausztráliában élnek, olyan érdekes nekem mindig,hogy ott most nyár van.
    Voltunk náluk tavaly tavasszal,amikoris ott szép ősz volt.

    VálaszTörlés
  3. Évi! Szerintem az a piros virág valamiféle bougainvillea (murvafürt). Nekem nagy kedvencem, csak eddig lilás színben láttam, pirosat még nem.
    Egyébként meg irigyellek! :D

    VálaszTörlés
  4. :)
    Edit, te pályát tévesztettél:))) Ezennel felfogadlak szenélyi botanikussá...

    VálaszTörlés
  5. Csatlakozom Phanhoz, eddig én is csak lilában láttam azt a virágot, a horvátoknál szinte úgy nő mindenhol, mint nálunk a gaz, és gyönyörű!

    A macskák lelkivilágát soha ne próbáld megérteni :DDD

    Az a felhős kép szuperjó :)

    VálaszTörlés
  6. Évi, először is boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok nektek:)
    A képek mind szuperek, a virágok csodásak arrafelé, én most szívesen cserélném a lábszárközépig érő havat Bougainvillea sziromra...
    Az új polcod pedig nagyon hangulatos azokkal a gyapjú gombócokkal;)

    VálaszTörlés
  7. Bucilla, nem annyira frizura, csak rövidebb a hajam, jobban össze tudom fogni.
    Köszönjük a buékot, nektek is sok szépet és jót!

    VálaszTörlés
  8. Boldog újévet kedvesem!!Legyen minden szép és jó nektek ott a messzi távolban.
    A virágos képeidet pedig imádom.:)

    VálaszTörlés
  9. Bougainvillea, megerősítem. Mi otthonról hoztunk egy dédelgetett példányt, ide Olaszországba. Ezen a télen többször is havazott, elég érdekes látvány volt a lila virágok jégbe fagyva, pálmák és banánfák hópárna alatt:
    http://ciripbogar.blogspot.com/2010_11_01_archive.html

    VálaszTörlés