7/02/2007

Sürgősségi helyzet

Tegnap reggel döbbentem rá, hogy be kell azonnal fejeznem az mp képemet, mert pénteken már viszem magammal, keretezve. Most még kicsit kuszának látszik ettől a hetem, sok rohangálás lesz, mire pénteken már vihetem magammal... De befejeztem!

Ez amolyan előtte- utána kép akar lenni!

Közben esténként megy a kötögetés. Lassan igazi nagymami leszek ;) Az, amit eddig kötöttem, majdnem mind: bontásra került. Nem tetszett. Eléggé. És most maximalista énem előtört. Tudom, hogy csak akkor hordanám, ha nagyon tetszik a végeredmény. Sőt, már azon is elmélkedtem, hogy talán nem lilát kellene felhasználnom, elvégre már van egy lila kendőm. De a kötött végeredmény tetszik... Úgyhogy marad a lila. Azaz hortenziaszín (ugye, Cimpulusz? :)
Egyébként nekiálltam a Kiri sálnak. Nagyon helyeske lesz! Kb. 5 év múlva kész is leszek, ha minden este kötök vagy két órát. Apró tűvel, vékony fonallal, de nagyon kellemes a szemnek - kéznek!
Aztán ha megjön Hortenzita fonala is, akkor nekiállunk közösen a Mistery KAL-nak :) Biztos gyönyörű lesz! Gyöngyöket is fogunk belekötni... 8-as gyöngyöket. Bár halvány lila lövetem, hogy mit is jelent mindez. Gondolom, valami méretet. De nem mm-ben, annak kissé nagy lenne.

Pénteken indulok Erdélybe. Vinni akarok az útra valami egyszerű kézimunkát. Valószínüleg kötés lesz, mert azt nem kell nézni (kocsiban gondjaim adódnak, ha hosszan kell valamit néznem, ilyenkor kiderül, hogy összefüggés van a gyomrom és a szemem közt).

---

Úgy örülök, hogy elfogyott a három helyem :) Bár kicsit úgy tűnt, hogy lassan akar betelni, de végül összejött. Ha valaki akart volna jelentkezni, de már nem jutott hely neki, próbálja meg azok blogját megnézni, akik nálam jelentkeztek. Még biztosan vannak szabad kapacitásaik!

Tudjátok, átkozottul jó érzés az, hogy elindítottam valamit, és ha csak az a három ember, aki nálam jelentkezett: talál három embert, akinek örömet okozhat, az máris 12 mosolygós ember. És ez nagyon jó!

---

Egyébként el vagyok maradva minden mással. Pl. SAL... Már nálam a maryse féle minta és még a fonalakat se válogattam ki. De eddig nem volt rá időm. Majd most, talán...

3 megjegyzés:

  1. Nagyon kiváncsi vagyok a gyöngyös fehér csodára!

    De jó neked. :) Mennyi ideig maradsz Erdélyben?

    VálaszTörlés
  2. Az MP képen látszik mennyit is jelent a kontúrozás... ezért szeretem :) Nagyon klassz lett!!!!
    Kár hogy későn néztem be a blogodba, de már én is jelentkeztem :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett ez az MP-s kép, sokat tesz rajta a kontúrozás:)

    VálaszTörlés