12/29/2008

Aktualitások

Nos, karácsony után se áll meg a kéz, folyton tesz - vesz, néha már nem bírom lebeszélni róla (mint tegnap este kötögettem gyanútlanúl, mikor Dönci kitúrt filmezés közben a fotelből, mert akkorákat eregetett a kis fingimanó...), így elárulom, hogy most hímzek. Rég hímeztem. Hiányzott, éreztem én. Ígyhát elővettem a kis himzéses dolgaimat és belekezdtem egy nagyon tüneményes (látod, Judilla, most már másodszor is használtam ezt a szót!) Blackbird mintába, aminek a füzetkéjét karácsonyra kaptam ajándékba :)

Esténként meg próbálok kötögetni. Most belekezdtem egy sálba, de nem biztos, hogy el is fog készülni. A fonal nagyon érdekes, mindenféle színe van, mintát nem tűrné meg színessége mellett, így valami hullámmintára gondoltam. Nem rossz vele, de nem érzem, hogy igen, ez az igazi! Egyébként befejeztem a zöld, leveles szélű sálat :) Fotózni, persze, elfelejtettem, pedig ma még a nap is sütött (ilyenkor bloggerek előveszik a fényképezőgépüket, amibe kattanóhangot építenek be, hogy ne legyen az embernek hiányérzete, mikor elsüti a szerkezetetet...)

Természetesen megint találtam a neten pár ötletet, innen-onnan, talán írni kellene még egy bejegyzést, olyan turmixosat :)

[updated fotókkal]

6 megjegyzés:

  1. Én várom a "turmixosat"!:o) Meg az elmaradt fotókat is ám!:o)

    VálaszTörlés
  2. Újra süt a nap, fotóztam párat :)

    VálaszTörlés
  3. Nem is tudom melyik tetszik jobban:)
    A szívek a gyengéim, látom azt hímzel, és hát a csipkesálak....azt tudod úgy is hogy mennyire...

    VálaszTörlés
  4. Mit is mondjak.... Tüneményes lesz.:D

    VálaszTörlés
  5. Mindkét munkád gyönyörű lesz!

    VálaszTörlés
  6. tetszik ez a szivecskés minta:o)

    VálaszTörlés