11/23/2008

Mostanság

Kinéztem egyszer régen egy táskát, amit azóta is megnézek. Nagyjából naponta kétszer. Sajna nem tudom megvalósítani, nem nehézsége miatt, inkább gyakorlatlan gyarlóságom miatt, amihez társul, hogy nincs pontos szabászati eszközeim (de jó lenne egy körkés, meg lapka hozzá, meg ... de itt már nincs értelme megvenni).
Szóval varrtam egy helyettesítő táskát. Igazán azért volt rá szükségem, mert kellett valami puha, hegyes részek, bökős ezekazok nélküli táska, amiben az aktuális kötésem tudom tartani, esetleg a mintát, ceruzát, ollót... Nem olyan rég vettem dirib-darab anyagokat, és most nekiálltam. Menet közben alakult, nincs is igazán szabásmintám hozzá :) Aztán mikor már majdnem kész volt, akkor jutott eszembe, hogy talán nem lenne túl pufi, ha tennék bele vatelint, majd letűzném. Szóval ki lukon keresztül kifordít, formára vágott vatelint be, biztostűztem, majd kifordítottam és nekiálltam tűzni. Ami vicces volt, mert belül már ott volt a két részes zseb. Mindegy. Úgyis kézzel tűztem az egészet, mert géppel nem tudok. (az anyag eleve kis fakkos, a vonalak mentén haladtam:))
Kis pufi lett. Meg díszgombos. Meg puha. És pont megy a mostani Laminariamhoz...
Azért látszik, hogy amatör kategóriás vagyok, dehát: ez van. :)

Ez itten egy szappantartó, ugyanis a fürdőben már nagyon sok tartalékszappan halmozódott fel... Gondoltam, kellene valami a rafiadobozkák mellé. Van itthon valami ősrégi, igazán bökős erdélyi gyapjú, amit sajna kötéshez nem használhatok fel, mert tényleg bök. Így fogtam egy nagy horgolótűt és abból alkottam ezt. Igazán egyszerű volt elkészíteni, két estés projekt volt.


Azért Laminariamat se hanyagolom ám :) Szépen alakul. De főleg lassan. És biztosan ;) Nagyon oda kell figyelnem rá, mert a fonal olyan vékony, hogy skubizás nagyobb fáradtság, mint a minta lekötése :D
Most a második szakasznál tartok, ahol virágfejeket kötögetek. Látszik rajta? :)

18 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett a táskád! Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon cuki a táska, és biztosan praktikus is!
    A Laminaria pedig lélegzetelállítóan szép lesz!

    VálaszTörlés
  3. Tök jó táskát varrtál!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó a táska!!!! Az első dolog, ami eszembe jutott a képe alapján, hogy milyen jó puha lehet... A kézi varrás miatt pedig emelem kalapom, nekem nem lenne hozzá türelmem! (A szappantartóka meg... bár szerinted egyszerű, de nem bánnám, ha én is tudnék ilyeneket... Na majd egyszer:)))

    VálaszTörlés
  5. Nekem is a puhaság jutott eszembe a táskáról. Nagyon kellemes színei vannak. Ügyes vagy, és nagyon türelmes, hogy kézzel tűzted!
    A kötésed pedig... gyönyörű!

    VálaszTörlés
  6. Minden munkád csodás, és a táska egyáltalán nem amatőr! Nagyon helyes lett!!!

    VálaszTörlés
  7. Abba a táskába még én is beköltöznék, főleg ilyen hideg téli napokon... :)

    VálaszTörlés
  8. A táska fantasztikusan jó lett,semmi kezdetleges nem látszik rajta! Én is régóta tervezek egy új táskát varrni...fejben...
    A szappantartó óriási ötlet!!!!!!!Horgolni tudok,kötni csak pivikét.Így leemelem a kalapom a kötéstudományod és türelmed előtt.Gyönyörű minden!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű a kötésed, le a kalappal. A szappantartód szuper, a táskával meg semmi baj sincs, nem tűnik kezdetlegesnek. Használd jó sokat !

    VálaszTörlés
  10. A táska: édes, igenis! Lásd a levelem!!!Arról, hogy ki csinál szépséges dolgokat, még beszélhetünk....

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó lett a táskád! És a legujabb kendő is szuper lesz!

    VálaszTörlés
  12. Szuper a táska! "Hangulata van"!

    VálaszTörlés
  13. Kedves Helen, hetek óta figyelem csodás kendőidet és gyűjtöm a bátorságot, hogy megkérjelek kukkancs át a knitty.com-ra, nézd meg a clapotis nevű stólát és magyarázd el hogy kell készíteni.Barátnőmmel, aki angol tanár próbáltunk rájönni a technikára de ment. Olvastam 2007.08.30-i bejegyzésedet, az 1 euros sáladat szerintem vhogy így készülhetett. Nem sűrgős, már 1 éve ácsingozok rá, várhat néhány hetet.
    Előre is hálás köszönet
    Judit
    judit.schreiner@gmail.com

    VálaszTörlés
  14. Nincs annak a táskának semmi baja... Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  15. Klassz a táskád!
    A Laminaria pedig álomszép!

    VálaszTörlés
  16. Elállt a szó is bennem!:))
    A táskád édes lett, nem látszik hogy most először csináltál ilyet. Nagy gratula!!!!!!!!
    A kendődtől pedig megint elaléltam...
    Szabad velem ilyet tenni???

    VálaszTörlés
  17. tök jó lett a táska! ügyi vagy!
    Laminária csodásan néz ki már most:o)

    VálaszTörlés